WorldSkills 2013 - IT Network System Administrator válogatóverseny

AZ ELSŐ FORDULÓ EREDMÉNYE >>>


A nyilvános döntőre 2013. január 25-26-án kerül sor Budapesten, a Larus Rendezvényközpontban. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Január 26-án 14:30-kor, a versennyel egy helyszínen lebonyolított Informatikai Szakképzési Konferencia keretében kerül sor az ünnepélyes eredményhirdetésre.

A RENDEZVÉNY HONLAPJA >>>


2013-ban Lipcse ad otthont a világ legrangosabb szakmai versenyének, a WorldSkills-.nek. A 43.  WorldSkills-en közel 50 különböző szakmában 50 ország, 1000-nél is több fiatal szakembere méri össze tudását. A szakmák közül nem maradhat ki az informatika sem. A hálózati rendszeradminisztrátor kategóriájának magyarországi selejtezőjét a korábbi évekhez hasonlóan ismét a HTTP Alapítvány szervezi.

A tét nem kicsi: aki a hazai válogatón a legjobbnak bizonyul, az a magyar küldöttség tagjaként utazhat Lipcsébe, ahol a világ legjobbjaival küzdhet a győzelemért. Magyarország 2007 óta vesz részt a WorldSkills-en, és a rendszergazda szakmában induló magyar fiatalok eddig mindig kitettek magukért. Mindhárom eddigi alkalommal a legeredményesebb hazai versenyzőként elért két 7. és egy 10. helyezés jelzi azt, hogy a világ élvonalában vagyunk.

Három magyar fiatalember 2012 október elején történelmi tettet hajtott végre a belgiumi Spa-ban. A magyar csapatot alkotó Csőke János, Kreszán Kristóf és Zeke Sándor a EuroSkills 2012-n Európa legjobbjának bizonyult. Itt az idő, hogy a szakmák olimpiájáról is  dobogós helyezéssel térjünk haza.Talán éppen te leszel az, aki Magyarország első émét nyeri majd a WorldSkills-ek történetében! Ehhez sok minkára és kitartásra lesz szükséged.

Az első lépcső a siker és egy fényes karrier felé, hogy jelentkezel a hazai válogatóversenyre!

Tedd meg most ezt a fontos lépést! Jelentkezz, készülj fel, versenyezz és nyerj!

a HTTP Alapítvány szervezőcsapata

Tudnivalók a versenyről és a jelentkezési feltételekről

Jelentkezés a válogatóversenyre

Gyakran Ismételt Kérdések